2014. június 10., kedd

Mi számít művészetnek? Művészet-e a Photoshop?

   A művészettel foglalkozó szakmai fórumokon gyakori vita tárgya az, hogy a Photoshop vagy más technikai eszköz segítségével készült képek/ alkotások rendelkeznek-e művészeti értékekkel.

   Mielőtt elkezdenénk boncolgatni ezt a kérdést fontosnak tartom, hogy a művészet fogalmát megvizsgáljam.
A művészetet minden alkotó emberi cselekedetre lehet értelmezni, ide tartozik a minden emberi tevékenység által létrehozott /létrejött termékek, jelenségek, képességek, amelyeket kulturális, társadalmi, földrajzi szempontjából általánosíthatók. Ide tartozhat a konyhaművészet, a harcművészet, a kertművészet és még több hasonló alkotó munka.

2014. január 14., kedd

Retro Photoshop

 A fotózásban jártasak tudják, hogy a fotómanipuláció nem a Photoshoppal született meg, már előtte 150 évvel is létező fogalom volt. Ma viszont a Photoshop már szinte egyet jelent a fotómanipulációval. 

 Egy fénykép elkészítésénél a megrendelő igényeihez igazodva, vagy a saját elképzelésekhez alapján alakították át az eredeti fényképeket. A legalapvetőbb módszerek: többszörös expozíció egyazon emulzióra, több filmet nagyítottak le egyetlen fotópapírra, utólag festették meg az üvegnegatívot, közvetlenül retusálták a negatívot vagy éppen a montázzsal éltek.

 Az fotográfusok célja a fotómanipulációval hasonlóak voltak, mint ma: a közönség megbotránkoztatása, a szórakoztatása, figyelemfelkeltése vagy elgondolkodtatása. A képek reklámok, ma már történelminek számító cikkek vagy a politikai propaganda részei is lehettek.  A korabeli fotógráfusok, alkotók művészi alkotások létrehozásával is kísérleteztek ezzel a technikával.

 A Metropolitan Múzeum 2012-2013-ban tartott időszakos kiállításával megpróbálta bemutatni a Photoshop előtt 150 évvel készült fotómanipulációkat. A kiállításon szereplő legkorábbi kép 1840-ben készült. A 200 darab képet hét témába rendezve mutatta be. Ezek közül a legérdekesebb kategóriák: a „Picture Perfekt”, a „Politics and Persuasion”, a „Novelties and Amusements” és a „Pictures in Print”.

 A „Picture Perfect” témában azok a képek kerültek, amelyben az alkotók megpróbálták az elrontott vagy túlexponált tájképeket tökéletesíteni.

 A „Politics and Persuasion” témakörbe azok a képek tartoztak, amelyek kifejezetten politikai célból készültek.

 A „Novelties and Amusements” kategóriába sorolták azokat a amatőr vagy profi képeket, amelyek a kelleténél több vagy kevesebb testrésszel rendelkező személyeket ábrázolták. A „Pictures in Print” képek reklámokban, magazinokban megjelent képeket mutatott be.

 A kiállítás már nem látható, de készült belőle egy a kiadvány, amely összefoglalja az egész kiállítást. 

Egy kis ízelítő a kiállításból. 

Ismeretlen alkotó: Two-Headed Man , 1855

Richard Avedon: Audrey Hepburn, 1967

Ismeretlen alkotó: Lenin és Sztálin, Oroszország, 1949

Grete Stern: Electrical Appliances, 1950


Jerry N. Uelsmann: Cím nélküli [Trees Floating Over Mountains and Lake], 1969
Philippe Halsman: Spanish painter Salvador Dali, "Dali Atomicus", 1948. 


Forrás: Metropolitan

2013. november 16., szombat

Erik Johansson

 Az első  fotós és retusőr akit bemutatok Erik Johansson. Ő az aki már szinte a Photoshop mesterének is nevezhetünk. 
 1985-ben született Svédország Götene városában. Művészi vénáját nagymamájától örökölte. Az első digitális fényképezőgépét 15 éves korában kapta meg, amely meghatározta későbbi életét.
 A képeit valódi fotók és fotóelemek felhasználásával, összeillesztésével és torzításával készíti el. A művei gyakran meghökkentőek, viccesek vagy egyszerűen csak szépek.

A grafikus és a fotós munkához Eric a következő eszközöket használja:
  • Canon EOS 5d mark II
  • Canon L objektív
  • PC (profi körökben ez igazi ritkaság, hogy nem Apple számítógépen dolgozik)
  • Adobe Photoshop CS5
Most pedig következzenek a művei:

Crossing

Work at sea

Deep Impact

Drifting away

Expecting winter

Fishy island

Kaffeslump

Let's leave

Vertical turn

Revelation fields

Set them free

Self Actualization

Arms break, vases don't

Iron Man

Aqua-Custodia

Snow cover

Cutting Light

Még több műve ezen a linken keresztül érhető el:  Erik Johansson

2013. november 5., kedd

Mi a Photoshop?

    Az Photoshop Adobe Systems által kialakított képszerkesztő képfeldolgozó program. A legelső verziója 1988-ban jelent meg.
     Az alapötletet John és Thomas Knoll dolgozták ki, mivel bosszantotta őket, hogy az Apple Mac Plus gépe képtelen megjeleníteni a szürkeárnyalatos képeket. Így inkább írtak egy saját kódot, amelyet Display-nek neveztek el. Ezzel a programmal kezdtek el házalni a nagy szoftverfejlesztő cégeknél. 
   A már Image Pro névre keresztelt verzió iránt az Adobe és a Barneyscan mutatott érdeklődést. Végül az Adobe Photoshop néven jelent meg. 
     A Photoshop nevet csak munkanévnek szánták, de végül ez maradt rajta a piackutatások után.
    Mit tud a Photoshop? Miért értékelik annyira? 
   A válasz az, hogy szinte mert minden képfeldolgozással kapcsolatos probléma megoldható vele. Egyik újdonsága volt a rétegek kezelése. Ez azért előnyös, mert a rétegekre helyezett objektumok a kép más rétegeinek módosítása nélkül változtathatók meg, tartalmuk önállóan mozgatható. A rétegek átlátszóvá tehetők, közöttük különféle csoportosítási és egyéb műveletek végezhetők, sorrendjük variálható, rajtuk külön-külön más grafikus szűrő alkalmazható.
      A legutolsó fejlesztések óta képes 3D modellezésre és mozgóképek szerkesztésére is.
      
      Legközelebb egy Photoshoppal alkotó művész munkáit mutatom be.  Addig is itt egy kép a Image Pro egyik verziójáról (képernyőkép), amelynek megjelenése nagyon hasonlít a mostaniakra. 
      


2013. november 3., vasárnap

Célok

Már az blog címe is mutatja, hogy mi várható a blogomon.
Ez a blog azoknak készül akik érdeklődnek a Photoshop iránt. A pofi trükköket ismerők számára lehet, hogy nem lesz érdekes, de mutatok majd néhány mindenki számára érdekes dolgot is.
Kezdetnek egy egy olyan képet mutatnék, amelyről nehéz elhinni, hogy Photoshoppal készült.
Ez Igor Scekic A című műve, ami egy kicsit sokkoló, de megmutatja mit lehet alkotni ezzel a programmal. 


Igor Scekic A


A továbbiakban olyan művészeket mutatok be akik, ezzel a technikával hoznak létre nagyszerű képeket.